Repfedélzeti Géppuskakezelő Jelvény - Fliegerschützenabzeichen

Ön itt jár: > Kezdőlap >

Repfedélzeti Géppuskakezelő Jelvény - Fliegerschützenabzeichen

A „levegőben maradva” egy ugyancsak Légierőhöz köthető jelvény bemutatásával fogok foglalkozni.Következzen tehát a Repfedélzeti Géppuskakezelő Jelvény!

A Repfedélzeti Géppuskakezelő Jelvény (Fliegerschützenabzeichen) egyike annak a négy egészen korán, 1935. január 19-én alapított jelvénynek, amellyel az újonnan megalakult Légierő (Luftwaffe) kötelékében szolgálatot teljesítő személyek számára kívántak megfelelő elismerésrendszert kialakítani. Eredeti elnevezésén az 1935. május 27-én publikált Luftwaffenordnungsblatt szerint Abzeichen für Fliegerschützen, Bordfunker und Bordmechaniker azaz repfedélzeti géppuskakezelő, repfedélzeti rádiókezelő és repfedélzeti technikai személyzet számára alapított jelvény.

Heinkel He 111 gép repfedélzeti géppuskakezelője az angliai csatában

A jelvény pontos leírását a Pilóta Jelvényéhez (Flugzeugführerabzeichen) hasonlóan a Légügyi miniszter (Reichminister der Luftfahrt) 1935. november 27-én kiadott kiadványából ismerhetjük meg, amely szerint:
Ovális, enyhén konvex, ezüstözött felületű koszorú jobb oldalán babér, bal oldalán tölgy levelekkel. A koszorú alsó középpontjában szvasztika helyezkedik el. A koszorú körbevesz egy lecsapó sast, melynek oxált óezüst bevonata van, karmai között villámokat tart. A sas a koszorú két oldalán szegecsekkel van rögzítve. A koszorú kiálló részei polírozottak. Hátoldalon oxált tű beakasztóval.

A koszorú 52.0 mm magas, 40.0 mm széles és 2.5 mm vastag. A sas szárnyainak szélessége 42.0 mm, a sas magassága 36.0 mm és vastagsága 2.5 mm. Alapanyag hasonlóan a korai pilóták számára alapított jelvényéhez Újezüst (Neusilber) 12% nikkeltartalommal.

Ennek a jelvénynek is bemutatták a kivitelében hasonló textil változatát, amelyet nemsokkal később 1942. május 8-án rendeletben be is tiltottak.

A jelvény mindazok számára elérhető volt, akik sikeresen teljesítették a specifikus kiképzést és hiánytalanul megfeleltek annak, így kiképzésük szerint repfedélzeti géppuska, rádiókezelő, vagy technikai képesítéssel rendelkeztek, illetve azon katonák, akik már megkapták a Repfedélzeti Géppuskakezelő Jelvényt az első világháborúban és a rendelet életbe lépésekor is aktív szolgálatot teljesítettek. A második világháború kitörésével azonban változásokat kellett életbe léptetni, melyről egy 1939. október 19-én a Luftwaffenordnungsblattban közzétett utasításban rendelkeztek, amely egyaránt vonatkozott a Pilóta és a Megfigyelő jelvényekre is. Ekkor már nem járt automatikusan a képzés elvégzését követően az elismerés. Csak azok kaphatták meg és viselhették, akik legalább öt sikeres bevetésen vettek részt, vagy bevetés közben sérültek meg, illetve azok, akik igaz elvégezték a legalább kettő hónapos képzésüket. Későbbiekben azok a meteorológiai szolgálatot teljesítő személyek is kiérdemelhették, akik kihelyezett bázisokon teljesítettek szolgálatot, vagy megszállt országokban rutin repüléseken vettek részt.

A jelvény villámköteg nélküli változatának bemutatását követően a Fliegerschützen (mit Blitzbündel) azaz a Repfedélzeti Géppuskakezelő Jelvény Villámköteggel nevet viselő jelvény inkább a Rádiókezelők elismerésül szolgált.
Kivitelét tekintve ő is készülhetett a már említett Újezüstből (Neusilber), cink ötvözetből, valamint Tombakból. Kivitelében nem változik a háború alatt sem.

Az adományozások ezesetben is a Légügyi Minisztérium (Reichluftfahrtministerium) és a Légierő Legfelsőbb Parancsnoka nevében történtek. A kitüntetett a kitüntetésről egy adományozó iratot (Verleihungsurkunde) is kapott.

A bemutatott jelvény egy viseltes állapotú Imme & Sohn gyártmány. A koszorú és a sas textúrájának mélyebb részeit már sötét színű, egységes patina fedi. Hátoldalon megfigyelhetőek a viselés jellegzetes nyomai a tűn és a beakasztó kampón egyaránt. Az egyik szegecs valószínűleg a préselés közben megrepedt, majd későbbiekben kipergett. Jelenleg egy szegecs tartja a madarat a helyén. A berlini Imme gyártmányok kialakításukban magas minőséget képviselnek, de a szegecsek gyakran lazák, hiányosak. (Eddigi saját kézben fogott példányok alapján.)

A JMME jelzést 1941/42-ben váltja fel a JMME & SOHN BERLIN jelölés

Jellegzetes szerelék, erős viselési nyomok.

Érdemes azonban itt egy rövid kitérőt tennünk a jelvény gyártójának kapcsán. Sokáig a JMME jelvények gyártója ismeretlen volt és sokan abban sem bíztak, hogy egyáltalán eredeti darabok-e. A harci jelvények koszorúi igaz jellegzetes egyezéseket mutattak a szintén berlini székhelyű CE. Juncker céggel. Ennek okán feltételezhető volt, hogy amennyiben eredetiek a gyártó minden bizonnyal szoros kapcsolatban volt velük. Napjainkra azonban teljesen világos, hogy a JMME valójában a Carl Friedrich Imme & Sohn nevű céget takarja amelyet Carl Friedrich Imme (1792-1876.) alapított 1816-ban. Korabeli írásos forrásokból pedig már ismert, hogy még a Berlin Alte Jakobstrasse 13. szám alatt a CE Juncker, a 6-os szám alatt pedig az Imme & Sohn volt megtalálható. Az egyes Juncker sajátosságokra jelen pillanatban azonban még nincs pontos válasz, csak feltételezések. Ezek közül Mark Woods a legelfogadhatóbbnak azt tartja, hogy a német nagyvárosokat, így Berlint is egyre gyakrabban sujtó légitámadások okozta károkat ellensúlyozva, a gyártókapacitás megőrzése céljából az egymással közvetlen szomszédságban álló cégek szoros kapcsolatot ápoltak egymással és már nagyon hamar elkezdtek Juncker verőtöveket használni jelvényeik elkészítéséhez.

A kis kitérő után azonban most vissza az elismeréshez!

A jelvény külalakjának módosításáról szóló okirat 1942. június 22-ei keltezésű, melyet a Légügyi Minisztérium (Reichluftfahrtministerium) és a Légierő Legfelsőbb Parancsnoka bocsátottak ki. Az 1698-as számú dokumentum rendelkezik az 1936. március 26-ai jelvény viselésére jogosult személyekről és azokról, akik már az új jelvénytípust érdemelhetik ki. A rádiókezelők továbbra is a villámokkal ellátott példányt, míg a repülő fedélzetén szolgálatot teljesítő műszaki feladatot ellátó, valamint géppuskakezelő személyzet már az elismerés villámköteg nélküli variációját kaphatják meg. Abban az esetben, ha már, mint géppuskakezelő kapta meg az adott személy az elismerést, de 1942. június 22. előtt akkor a jelvényt akkor a villámköteg eltávolítása saját feladata volt, ezért másik darabot nem kapott.

Fotón a jelvény helyes viselése látható. A Repfedélzeti Géppuskakezelő Jelvény (Fliegerschützenabzeichen), felette a Vaskereszt Első Osztálya (Eisernes Kreuz I. Klasse), tőle balra pedig a sebesülési jelvény fekete fokozata (Verwundetenabzeichen In Schwarz) figyelhető meg. A gomblukban átfűzve a vaskereszt másod osztályának szalagja (Eisernes Kreuz II. Klasse), valamint a vaskereszt első osztálya felett legfelül pedig egy Ezüst Fokozatú Bombázópánt (Frontflugspange für Kampfflieger, Silber) látható.

Következő szabályozás csak 1944. április 25-én következett be. Itt az elismerés villámok nélküli, de fekete koszorúval ellátott példányát mutatják be. Különlegessége, hogy azokat a személyeket igyekeztek ezzel az elismeréssel jutalmazni, akiknek a megfelelő kiképzése, mint géppuskakezelő nem fejeződött be, de már aktív szolgálatba kellett lépniük. A bevetések során legalább 10 olyan alkalommal, amikor ellenséges gépekkel kerültek összetűzésbe bizonyíthatta rátermettségét, vagy a 10 alkalom valamelyikén sérülést szenvedett el akkor kaphatta meg a fekete koszorúval ellátott jelvényt villámköteg nélkül.

Egy Bf 110-es gép rádiókezelője. A kép készítésének helye ismeretlen, készítésének ideje 1943.

Viselése, a felhasznált alapanyagok és a viselés módja, illetve a dokumentáció milyensége teljesen megegyezik a jelvény villámköteggel ellátott változatáéval.

A fotókon részleteiben látható jelvény a kitüntetés feltehetően fekete koszorús példánya. Erősen oxidált. Részletes, szépen kidolgozott, cink alapanyagú. A hátoldalon jól olvasható gyártójel kettő sorban: W. DEUMER, alatta LÜDENSCHEID. A gyártó egyéb sajátosságain kívül ez is támpontot ad, hogy a jelvényt Wilhem Deumer Lüdenscheid városában működő cége gyártotta, amelyet Heinrich Wilhelm Deumer (1832-1913.) alapított 1863-ban és még napjainkban is üzemel.

A szerelék zsanérja és tűje hiányzik, egyedül a beakasztó kampó van a helyén. A fotókon láthatjuk a forraszanyag lenyomatát, amely a tömbzsanér téglalap alakú helyén figyelhető meg.