A Légierő Ejtőernyős Jelvénye (Fallschirmschützenabzeichen-Luftwaffe)
Még a földön maradva, de már megint kicsit felemelkedve egy nagyon különleges, ikonikus német jelvénnyel fogunk foglalkozni, amely nem más, mint a Légierő Ejtőernyős Jelvénye (Fallschirmschützenabzeichen-Luftwaffe). Nem összekeverendő a némileg hasonló kialakítású, de eltérő történetű a Szarazföldi Erők Ejtőernyős Jelvényével (Fallschirmschützenabzeichen Des Heeres). Itt még csak a légierőhöz kapcsolódó ejtőernyős jelvény bemutatására kerül sor.
Kicsit meg is értsük ennek a jelvénynek a különlegességét tudnunk kell, hogy ez egy teljesen új fegyvernem volt ebben az időszakban. Nem rendelkezett még annyi előzménnyel sem, mint a páncélos haderő vagy a légierő.
A kettő világháború között mindegyik hatalom nyitott és érdeklődő volt az ejtőernyős fegyvernem és annak fejlesztése kapcsán. Ebben az 1930-as évekre a Szovjetunió került az élére és olyan technikai fejlesztésekkel rendelkezett, mely könnyű tüzérség, valamint géppuskák, egyéb viszonylag könnyen szállítható eszközök sikeres szállításában és érkeztetésében sikeresnek volt mondható. Mindemellett nem csak a sikeresség, hanem a szovjetekre jellemző hatalmas létszám is jellemző volt.
Szovjet ejtőernyősök egy TB-3 nehézbombázó mellett. Ismeretlen helyszín és dátum.
Igaz 1933-ban már Herman G. elrendelte egy ilyen speciális egység felállítását, amely válogatott a rendőrség kereteiből kikerült 414 önkéntesből állt. Az igazi lökést azonban a német hadvezetésnek az az 1935-ös, valamint 1936-os hadgyakorlat jelentette, ahol alkalmuk nyílt megtekinteni a szovjet felkészültséget és ennek hatására nagyobb sebességre váltani. Az 1933-ban felállított első ejtőernyős különítmény 1935. március-áprilisában lett az első hivatalosan is ejtőernyős egység, mely Herman G. nevét viselte későbbiekben.
Az Ejtőernyős Jelvényt (Fallschirmschützenabzeichen) 1935. november 5-én alapította H. G. Reichmarschall a Luftwaffe Főparancsnoka.
Jelöletlen FLL jelvény "C" típus
A megjelenéséről, kiérdemlésének feltételeiről, és egyéb szabályokról először az 1935. november 16-án publikált Luftwaffe-Verordungsblattban olvashatunk.
Itt a korábbiakhoz megszokottan elég határozottan fogalmaz a szabályzat a jelvénnyel kapcsolatban:
Megjelenésében egy vertikálisan ovális enyhén konkáv koszorú, amely jobb oldalán babér, bal oldalán pedig tölgylombok láthatóak. A koszorún belül egy lesújtó, tömör, szárnyait összezárt sas karmai között szvasztikával. A sas, a szvasztika kontúrjai polírozottak.
Hátoldalán vertikálisan elhelyezkedő tűs szerelék forrasztással rögzítve.
Méreteit tekintve a jelvény magassága 53 mm, szélessége jobbról balra 41.5 mm.
Anyagát tekintve a koszorú 12% nikkel tartalommal rendelkező alpakka (Neusilßer), a sas aranyozott Tombak.
A korai időszakban korábbi tapasztalat hiányában minden aktív és tartalékos szolgálatot teljesítő katona megkaphatta, akik sikeresen teljesítették az ejtőernyős kiképzést. Az első adományozásokra, csak majd 1936-november 5-én és az után kerül csak sor.
Német ejtőernyősök egy JU-52-es gép mellett a Merkur-hadművelet során.
Viselésében hasonlóan szigorú a szabályozás, mint a repülős jelvények esetén, hiszen csak a Luftwaffe egyenruháin volt szabályos viselése. Az elismerés tehát a baloldalon, mellvonalon középen volt szabályosan viselve, kivéve, ha a Vaskereszt Első Osztálya (Eisernes Kreuz I. Klasse) is már egy kiérdemelt kitüntetés volt, mivel akkor az vette át a helyét és az ejtőernyős jelvény ez alá került. Szintén ki kell mozdítani erről a helyről, ha bizonyos repülős jelvények is birtokában voltak a tulajdonosának, erre most részleteiben nem térek ki.
Viselése civil ruházaton még miniatűr formájában is tilos volt.
A korábban még kicsit bizonytalan, nem tapasztalati alapú szabályozást 1937. április 1-jén változtatják meg újra, hiszen a létszám jelentősen növekedett, valamint a hadvezetésnek már egyre több aktív tapasztalata volt az ejtőernyős fegyvernemmel.
Ezek szerint ugyanúgy az aktív és tartalékos szolgálatot ellátó katonák, akik sikeresen teljesítették a kiképzést. Ez alól azok a tisztek és altisztek voltak a kivételek, akik az ejtőernyős kiképző iskolákban már kiválasztásra kerültek, mint oktatók, így már a kiválasztásuk után jogosultakká váltak.
Ekkor még nem rendelkeznek pontosan a képzés teljes és sikeres befejezése után esetlegesen milyen feltételeknek kell megfelelni, amely hiány pótlására 1937. május 10-ei rendelettel igyekeznek pontot tenni. Ezek szerint évente szükséges hozzá teljesíteni a minimum hat ugrást.
Ha ezek a feltételek nem teljesülnek, vagy az adott katona nyugdíjazásra kerül, akkor a jelvényt és az adományozó levelet a Birodalmi Légügyi Minisztériumnak (Reichluftfahrtministerium) kellett visszajuttatni, de ugyanez vonatkozott azokra a tartalékos állományú katonákra is, akik nem voltak aktív szolgálatban.
Szinezett fotó. A kép készítésének helye Kréta 1941-ben.
A háború kitörésével, mint sok más jelvény esetében is szükség volt ismételt változásokat eszközölni, alkalmazkodva a megváltozott körülményekhez. Az 1941. augusztus 18-án kelt Luftwaffe Verordungsblatt rendelkezik arról, hogy azok tisztek és tartalékos állományú katonák is megkaphassák az elismerést amennyiben az ejtőernyősökkel együtt hajtanak végre bevetéseket.
A legutolsó módosításra már csak 1944. május 2-án kerül sor. Ekkor már viselését kiterjeszti az aktív, vagy tartalékos szolgálatot teljesítő orvosokra, mérnökökre, tisztekre, stb, akik ugróstátusszal rendelkeznek. Az évi minimum hat ugrás feltételét ekkor véglegesen eltörlik.
Német ejtőernyős aki a Bulge-i-csata során esett amerikai hadifogságba Weywertz térségében. A fotón jól látható az elismerés szabályos viselése.
A jelvényt legalább 13 gyártó kicsit különböző stílusban, a sajátságos, jól elkülöníthető jegyekkel gyártotta. Alapanyagait tekintve is változatos formáknak örvend, hiszen ismerünk Tombak, Alpakka (Neusilßer), cink ötvözet és ritkának számító Cupal (Cupal – réz alumínium kompozit anyag) darabokat is. Természetesen létezett és a szabályzat szerint viselhető volt szövetből készült változata is.
A fenti példány egy jellegzetes cink alapanyagú B&N, alatta L (Berg & Nolte Lüdenscheid) jelölésű példány, amely meglehetősen szép állapotnak örvend. A koszorú és a sas is kifejezetten részlet gazdag, valamint a sas cink alapanyaga ellenére remekül megtartotta a finom aranyozását is. Hátoldalán klasszikusnak mondható tömbzsanér és egy szép, hibamentes süllyesztett beakasztó kampó figyelhető meg. A tű hengeres, keskeny, hegyes véggel.
A gyártójelzés közelről.
Mint minden kitüntetés viselés közben ez is hajlamos volt a sérülésekre. A fotón egy sokat viselt, hátlapi szerelvényezésében javított példány látható.
A hátoldalán jól olvasható néhai tulajdonosának belekarcolt neve és azonosítószáma.
A sas koszorúhoz való szegecses illesztését egy korábbi bejegyzésben már taglaltam a Pilóta Jelvény (Flugzeugführerabziehen) kapcsán.
A leírás forrásai:
ANTONIO S.: The Awards Of The Luftwaffe, B&D Publishiing LLC 2017.
DOELHE H.: Medals & Decorations Of The Third Reich, Reddick Enterprises 1995.
Internetes forrásként pedig https://www.germancombatawards.com/, valamint a https://www.wehrmacht-awards.com/ fórumfelülete volt használva
A jelvényekről készült bemutató fotók sajátok, az archív fotók a www.pinterest.com, illetve a www.waralbum.ru felületekről származnak.
)